Forrás: HVG - http://hvg.hu/kultura/20150728_Nem_mindegy_milyen_zenet_hallgatunk_munka, Szerző: HVG.hu

A ráhangolódásban például a metál, a feladat elvégzésében a jazz segíthet - derül ki egy friss infografikából.

A Spotify által 2014-ben készített felmérésből kiderült, hogy az emberek 61 százaláka hallgat zenét munka közben, főleg két célból: így serkentik a munkakedvüket, és így fokozzák a produktivitásukat. A felmérés érdemi részéről ezúttal a Toggl blog készített infografikát, melyből kiderül, egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, melyik stílusú dal szól a fülhallgatónkból.

Fotó: Toggl

 

 

A zene egyrészt motiválhat, megkönnyítheti az aznapi feladat elkezdését. Ilyenkor valami intenzívebb zenére van szükség, egyéni ízléstől függően. Lehet rap, metál vagy épp valamelyik Pharrell-, vagy Michael Jackson-dal is a nyertes, a lényeg, hogy a választott szám feldobja, energikusabbá tegye hallgatóját. Magyarán igazi "lélekemelő" legyen.

A másik fontos megállapítás, hogy bizonyos esetekben a zene a konkrét feladat elvégzésében, sőt a koncentrálásban is segíthet. Ilyenkor a nyugodtabb, monotonabb, instrumentális zenék működnek jól. A dalszöveg, vagy az adott számon belüli sűrű váltások elvonhatják a figyelmet, így egy bonyolultabb feladat elvégzéséhez a jazz, a komolyzene, a chillout vagy az ambient passzol. Nyugodtan elő lehet ilyenkor venni a Massive Attack, Bonobo vagy Brian Eno dalait is, de jöhet a videojátékhoz írt zene is, hiszen ezeket épp arra találták ki, hogy úgy serkentsék az agy működését, hogy közben nem zavarják a koncentrációt.

Azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy vannak olyan munkaheyi feladatok, amelyekhez egyszerűen a lehető legnagyobb csend a legjobb zenei aláfestés.


Hozzászólások 1


1

ntmannjude 2016-12-31 12:23:13