KisCipő zenekar

Kiszel Dávid ének

Kovács Krisztián dob 

Molnár Roland szólógitár

Schedl Henrik ritmusgitár

Tari Bálint basszusgitár

A KisCipő zenekar rövid története;

2013. május 3.-án Kistarcsán, Bódi László Cipő 48. születésnapja alkalmából rendezett zenés megemlékezésen többek között Kiszel Dávid is fellépett műsorával…

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bódi Lászlóné-Gizi néni, Cipő édesanyja is, akit nagyon meghatott az előadás.

Amikor a műsor véget ért Gizi néni beszélgetett Dáviddal és arra kérte, hogy alapítson egy zenekart, amely továbbviszi elhunyt fia szellemi örökségét. Ennek megvalósítása céljából Dávid felkérte a régi zenekarának két tagját, Molnár Rolandot (szólógitár) és Kovács Krisztiánt (dob), a basszusgitáros posztot pedig ideiglenesen Kneif Geri töltötte be, összeállt a csapat és elkezdődtek a próbák.

A KisCipő zenekar első nyilvános fellépése 2013. augusztus 20.-án az első Bódi László Cipő Dalfesztivál gáláján volt Kisvárdán, közel 3000 néző előtt.

A zenekar meghívására a koncerten vendégként játszott Tóth Zoltán és Bali Imre (Rece Apó), ex-Republic alapítók.

A koncert nagyszerűen sikerült. Ezek után számos felkérést kapott a csapat.

Októbertől csatlakozott a zenekarhoz Schedl Henrik (ritmusgitár) és novembertől Tari Bálint vette át a basszusgitáros posztot.

Ekkor indult csak az igazi munka a rajongók kedvéért, akik Cipő szellemisége miatt jártak a koncertekre. Ennek jegyében folytatja a KisCipő zenekar a közönség szórakoztatását teljes odaadással a dalok iránti tisztelettel és alázattal.

Jelenleg a zenekar a saját zeneszámain dolgozik, 2015 nyár végére tervezik az első nagylemezük megjelenését.

Fotók
Youtube